Vágy egy ló után

ez az én könyvem, most írom, ramélem tetszeni fog am fenn a pc-n is, csak vki kedvéért tettem fel. Nah! Itt az 1. fejezet
VÁGY EGY LÓ UTÁN

I. fejezet
Hayley az asztalnál ült. Mindenfelé szétszórt ruha, könyv, magazin hevert, csak az asztalán volt valamicske rend. Egy lap fölé hajolt és rajzolt. A vonalakból egy ló képe látszott, amint ágaskodik. Gyönyörű fekete, mint az éj. Hayley gyakran rajzolt lovakat, mert szerette is őket, meg ő is tartani szeretett volna egyet. Járt ugyan lovagolni, de sajnos sajátja nem lehetett az anyagi helyzetük miatt. Szülei éjjel nappal dolgoztak, de úgy, hogy valaki mindig vigyázott rá. Délelőtt az anyja szokott itthon lenni, délután pedig apja. Mindig elfoglaltak voltak, sosem tudtak igazán figyelni rá, neki meg nem volt testvére. Gyakran átment egyik barátnőjéhez, és ott töltötte szabadidejét, de inkább az istállóba lelt igazi örömre. Hetente járt lovagolni, de mindig csak hétvégén. Ma is épp odaigyekezett. Felemelte tekintetét a rajzalapról, majd az órára pillantott.
– Te jó ég! El fogok késni! –lerohant az emeletről, be a konyhába. Összeszedett kockacukrot, egy kis répát, száraz kenyeret a lovaknak. Belepakolta a lovagló felszerelését egy táskába az édességekkel együtt. - Apa! Megyek lovagolni! Ötre itthon leszek! Szia, apa! - Jól van! De siess haza! Szia, kicsim! Hayley felpattant a kerékpárjára, majd elindult a lovarda felé. Nagyon gyorsan tekert, hogy senki ne lovagoljon előtte Heike-n. Most még hamarabb odaért, mint valaha. Egy öreges, reneszánsz pajta állt előtte, mögötte hatalmas kifutóval, mellette zárt fedelű pályával és egy kis irodaházzal. A kapu felett egy tábla hirdette a nevét: Szerencse Lovarda. Hayley berohant az öltözőbe, mert nem tudott otthon átöltözni. Miután végzett, egyenesen az istállóba tért be. Lovak nagy és okos feje látszódott a bokszajtók felett. Mindenkit megsimogatott és kedveskedett nekik egy kis finomsággal, míg elért Heikéhez, a szépséges, sárga hannoveri kancához. Aki most látta őket először, az is észrevehette közöttük a kapcsolatot, ami szó nélkül összeköti őket. Összetartoztak. - Szia, Heike! Gyere, kiviszlek egyet mozogni. – a kanca egy halk nyerítéssel válaszolt. Hayley kivezette, majd kikötötte. Kihozta a lóápoló és a lovagló felszerelését a nyergesből, majd nekiállt csutakolni. Heike szőre csak úgy csillogott, mikor rásütött a nap. Majd a lány szárazna törölte, majd felnyergelte. Heike mindig élvezte, ha ő lovagolja. Sosem kért tőle olyat, amit nem tudott vagy nem akart megcsinálni, de mondjuk úgy, nem is volt ilyen, mert a törődésért cserébe, amit kapott, mindent megcsinált. Nagyon engedelmes, könnyen tanuló, szorgalmas ló. Hayley kivezette a kifutóra, hátra, és felpattant a nyeregbe. Nagyon régóta lovagolt már, aminek nagyon örült. Elindította a lovat, és sétált vele néhány kört, később gyorsabb tempóra, ügetésre váltottak. Ez a tempó se sokáig maradt, mert a gyors vágtát szerették. Egy kör sohasem jelentett gondot, de most valami mégis történt. Hayley megszédült. Leállította Heike-t, és leszállt. Amint a lába a talajhoz ért, megremegett és nem bírta tartani a testét. Elájult. Egy kéz elkapta hátulról és gyengéden lefektette. - Valaki hívjon egy orvost, és vigyétek be a lovat! –kiabálta a fiú, aki elkapta. Arcán ijedtség tükröződött. Egy férfi lépett oda hozzájuk, akié a lovarda volt. Felvette a lányt és a karjában bevitte az irodaházba. Egy csendes szobában lefektette az ágyra. - Maradj itt vele! Én felhívom a szüleit! – azzal ki is ment a szobából. Pár perccel később Hayley ébredezni kezdett. - Hol… vagyok? Mi történt? –erőtlenül, csak egy pillanatra kinyitotta a szemét, meglátta a fiút és azonnal felismerte. Mark! Ó, te jó ég! Mit keres itt? - Leszálltál és elájultál és az irodaház egyik szobájában vagy. Mr. Key hamarosan jön. Felhívja a szüleidet. Feküdj vissza és aludj! –Mark olyan gyengédséget rejtett el a hangjában, hogy olyan a világon nem létezett. Az ajtón Mr. Key és Hayley apja lépett be. – Mi történt? Jól vagy édesem? - --Szia, apa! Jól vagyok! - Elájult. Még szerencse, hogy Mark elkapta. –rámosolyodott a fiúra egy cinkos mosollyal. –Köszönöm, Mark! - Köszönöm a segítséget! Gyere, hazaviszlek! - fordult lányához. - Ne! Heike kint van a pályán! Le kell nyergelnem és csutakolnom! - ----- Majd én megcsinálom! Emiatt ne aggódj! –ajánlotta fel Mark. - Köszönöm! Nagyon kedves vagy! Apa, még hadd köszönjek el tőle! –Jól van, ha ennyire fontos neked! De siess, mert az ügyelet nincs nyitva mindig az ügyelet! - Miért mondod? Úgysem kell oda mennünk! –ránézett apja arcára és rögtön felfogta, hogy tévedett. –Nem kell felfújni! Nincs semmi bajom! –Nekem nem úgy tűnik! Ne vitatkozzunk tovább, inkább induljunk! Hayley felkelt az ágyból, de meg kellett kapaszkodnia. Végül apja támogatta el az istállóba, majd a kocsiba.
***
Útban a kórház felé egy szót sem szóltak egymáshoz. Hayley nem szerette, hogy szülei annyira aggódnak, hogy nem éri-e valami baj. Csendben felmentek a vizsgálóba. Sokan várakoztak már, ezért nekik is így kellett tenniük. Már lassan félórája várakoztak mire sorra kerültek. Hayley egy kicsit elszunyókált, de a kényelmetlen ülés miatt fel is ébredt mire ő mehetett a vizsgálóba. – Jó napot! –köszönt az édesapja. – A lányom elájult, és nagyon fáradékony mostanság. –Értem. Akkor csinálnék néhány vizsgálatot, és az eredményért egy hét múlva legyenek szívesek visszajönni! Megkérhetném, hogy várjon odakint? Köszönöm. – miután Hayley apja kiment, az orvos nekiállt a vizsgálatnak. Fél óra múlva már végeztek is. A hazafelé vezető utat ugyanolyan némacsendben tették meg, mint idefele. Otthon Hayley mér- gesen felment a szobájába, és magára zárta az ajtót. Könnyek csordultak a szeméből. Maga sem értette miért? Talán a megszégyenüléstől vagy a szégyentől? Úgy érezte magát, mintha átléptek volna rajta. Egyszer csak elaludt a könnyeitől.
majd jön a kövi

II. fejezet
Csak másnap reggel ébredt fel. Kinyitotta a szemét, s a szobáját látta. A falakat lovas poszterek díszítették. Szinte nem is látszott a fal eredeti színe. A polcokon lovas szakkönyvek, szobrok foglalták el helyeiket. Hayley feltápászkodott az ágyból és a fürdőszobát célozta meg. Még mindig a tegnapi lovaglóruhája volt rajta. Lezuhanyozott és fogat mosott. Felvett egy farmert és egy vastag pulóvert. Nagyon hideg volt a házban, és nagy csend. Lent a konyhában egy üzenetet talált az anyjától.
Elmentem vásárolni, de a hűtőben találsz tejet, és van még zabpehely. Hamarosan hazaérek.
Puszi: Anya
Hayley bosszúsan kivett egy tálat a szekrényből és tejet öntött a zabpehelyre. Sejtése szerint anyja hamarosan haza fog érni. Amint befejezte a reggelit az ajtóban kulcs fordult meg. Megjött anya- futott át az agyán a gondolat. –Szia, anya! - Jó reggelt kincsem! Jól aludtál? - Igen, köszönöm. Apa, nem mesélte a tegnapi napot? - Miért mi történt? Valami nagyon fontos? - Nem! Csak… semmi! Inkább hagyjuk! Hoztál joghurtot? Tudod, hogy minden reggel eszem egy pohárral! - Igen tudom és hoztam is! Tessék, itt van a kedvenced! Erdei gyümölcsös. A kocsiban van még két zacskó, azokat behozom. Mindjárt itt vagyok! Hayley, mikor anyja visszaért, akkor egy gyors kérdéssel elkéredzkedett a lovardába. Ha anyjának elmondta volna a tegnapi hírt, biztos otthon duzzogna. Mindenféle lovas édességet elpakolt, és kelletlenül a tegnapi lovaglónadrágját. Felpattant a biciklijére, s egy pillanat múlva már a menetszél fújta hátra hosszú, szőke haját. Minden percben Markra gondolt. A tegnapi aggodalma, amit a szemében látott, reményt adott. Reményt a szerelemre. Vajon neki is tetszem? Azért aggódott annyira? Mindenféle, hiú gondolatok suhantak át a fejében. A lovarda halvány körvonalai látszottak a távolban. Na, végre! Itt vagyok Heike! Jövök már! Hayley berohant az irodába, hogy átöltözzön, mint eddig, s utána egyenesen Heikéhez ment. –Szia, Heike! Sajnálom, hogy tegnap úgy elrohantam! –gyengéden megsimogatta a kanca fejét, és lágyan beszélt hozzá, int egy embernek, úgy magyarázkodott. - Tudod, tegnap nagyon rosszul voltam és el kellett mennem! Gyere! Lecsutakollak és kiviszlek a legelőre! Vagy lovagoljak rajtad? –Heike gyengéden a lány arcába fújt, majd a zsebeit kotorta, annak reményében, hogy kap valami édességet. –Jaj! Már megint itt kotorászol? Mindjárt hozok neked valamit. Pár perc múlva egy zörgő zacskóval tért vissza. A tartalmát mind odaadta az istállóban lévő lovaknak. Megfogta Heike kötőfékét és kivezette a folyosóra. Ott kikötötte és lecsutakolta. Szárazra törölve a kanca ismét gyönyörűen festett. Hayley nem sokat teketóriázott, felnyergelte és már pár perc múlva a pályán díszelegtek.
– Na, most megmutatom, hogy mire vagyunk képesek! Gyerünk öcskös! – azzal a lovat elindította egy gyors ügetésbe. A hosszú pályán nem sokat melegítettek. Hayley pár kör ügetés-vágta után felállított pár akadályt a fedett pályán. Nem nehezeket, hanem egész egyszerűeket. Itt legalább csend van és nem zavar senki. –gondolta, de akkor kinyílt az ajtó és belépett rajta Mark egy almásderes ménnel. - Bocsi, de azt hittem nincs itt senki! - Nem baj! Nem zavarsz! –félénken rámosolyodott a fiúra. - Tulajdonképpen még meg sem köszöntem, hogy tegnap segítettél. – Szívesen! Megyek is, nem zavarlak tovább! - Nem zavarsz! Ha akarod, ugrathatunk együtt is! –Rendben! –vetett egy pillantást az akadályokra, de Hayley elkapta a pillantását.
- Nem csak ilyeneket tudok ugratni! Csak ilyenekkel szoktam bemelegíteni Heikémet!
- Az jó! Én meg bemelegítek Andyvel! Nem állítunk még fel akadályokat? - De! Akartam, de tudod akkor nyitottál be. - Bocsánat! Segítek!
Felállítottak még egy alacsony triple bar-t, oxert, meredeket, x-eket és cavalettiket a végére levezetésnek. Egymás után indultak, de tartottak pár akadály távolságot. Mindig egyre magasabbra tették a rudakat. Pár kör alatt már elérték az 1:60-as magasságot. Az edzés végén tartottak egy „versenyt”, olyat, mint amire ők is készültek. Igaz, hogy mostanság nem is rendeztek versenyeket semmilyen kategóriában és versenyszámban, de szerettek volna jó lovasok lenni. –Figyelj Mark! Mennem kell! Otthon kicsit idegesek lesznek, ha nem érek haza korán, főleg tegnap óta. – Értem. Nos, akkor nem is tartalak fel! Én még kimegyek a nagy kifutóba gyakorolni! Szia!
- Én akkor most megyek, mert a csutakolás is rám vár! Szia! –Hayley kivezette Heikét és mellette elsétált az istállóig. Mark az ajtóba kiosont és utána nézett. Maga sem értette, de nagyon megtetszett neki Hayley. A lány, akiért rajongott, már betért az istállóba szeretett lovával. Hayley meghallotta, amikor a lovarda tulajdonos beszélget a társtulajjal.
- Miért akarod eladni Heikét? Nagyon sokan szeretik ezt a lovat! De főleg ez a Hayley vagy, hogy hívják!
- Tudom, de vehetnénk helyette egy versenylovat, akivel az egyik zsoké indulhatna, és hozna hasznot is!
- Figyelj! Most jönnek a gyerekek, menjünk be az irodába, ott megbeszéljünk ezeket a dolgokat!
Hayley úgy tett, mintha az istálló mellől vezetné Heikét. Egy világ dőlt össze benne. Legszívesebben ráborult volna kedves lova hátára és elbőgte volna neki az összes baját. Miért történik ez velem? Miért pont Heikét akarják eladni? Nem is öreg! Nincs semmi baja, akkor miért? Nekiállt lecsutakolni Heikét, miután lenyergelte és szárazra futatta. A világ összes rossz és szerencsétlen dolgát a vállán érezte. Kedvetlenül bevezette a bokszába Heikét, és elindult hazafelé. Könnyek potyogtak az arcáról. Elmosódott előtte minden. Fényt látott, fényt, ami egyre közeledett. Hayley kitörölte a szeméből a könnyeket, és alig hitte el, hogy az út közepén kerékpározik. Szembe jön egy autó, megpróbált lemenni az út szélére, de sikertelen. Fék csikorgása messze elhallatszott, a kerékpár az autó alatt, bár már csak roncsok maradtak belőle.

olvassátok azért ám!

Jujj nagyon jó ^^ folytit